Rólunk

A Demokratikus Átalakulásért Intézet (ICDT) budapesti székhelyű non-profit szervezet, ami egybegyűjti a múltbéli demokratikus átalakulások tapasztalatait és megosztja mindazokkal, akik elkötelezettek abban, hogy kövessék a demokratizálódás útját. Az ICDT nem általában terjeszti a demokráciát, szervezetünk konkrét és gyakorlatias célokat tűz ki maga elé: a demokratikus átalakulást mint folyamatot vizsgálja. Intézetünk azon munkálkodik, hogy megmutassa, hogyan lépett és lép napjainkban is számos ország a demokrácia útjára, hogy mind sikereikből, mind kudarcaikból tanulhassanak, akik a jövőben a diktatúra helyett a demokrácia felé vezető utat választják.
A Demokratikus Átalakulásért Intézet (ICDT) a Demokrácia Központ Közalapítvány céljainak megvalósítása érdekében szükséges feladatok ellátására a Közalapítvány Alapító Okiratában a Ptk. 74/B. § (3) bekezdése szerint létrehozott, a Demokrácia Központ Közalapítvány Kuratóriuma felügyelete alatt működő, önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egység.
Küldetés

Az ICDT közép-európai szervezet. Ebben a régióban számos tapasztalatot szereztünk arról, milyen összetett is a demokratikus átalakulás. Miután mi magunk is ezen a folyamaton mentünk keresztül, tisztában vagyunk vele, mennyire törékenyek az új demokráciák. Hiszünk abban, hogy egy átalakulás csak akkor lehet eredményes, ha a folyamat az egész társadalom hasznára válik.
Az ICDT küldetése, hogy a társadalom rétegeinek lehető legszélesebb körben való bevonása mellett elősegítse az egyenletes és békés demokratikus átalakulást. Ezen túlmenően törekszik arra is, hogy figyelembe vegye a politikai, gazdasági, jogi, kulturális és civil társadalmi sajátosságokat, továbbá a régiók szocio-kulturális környezetét azokban az országokban, ahol a folyamat végbemegy.
Vízió

Annak ellenére, hogy a jövő tele van olyan kihívásokkal melyek aggodalomra adhatnak okot és akadályozhatják a demokrácia-terjesztést, az ICDT élen szeretne járni ezen a területen. Szervezetünk az évtizedek munkájával elért, kivételes gyakorlati tudást a rendszerváltozás iránti teljes elkötelezettség mellett adja át, támogatja mindazokat, akik országaikban a demokrácia adta előnyöket elérhetővé teszik az emberek számára és megmutatja nekik azokat az eszközöket, melyekkel ezt hatékonyan kivitelezhetik.
Munkamódszer

Az ICDT:
- Korábbi rendszerváltások során összegyűjtött tapasztalatok megosztásával megkönnyíti más országoknak a demokratikus átalakulás folyamatát;
- Egybegyűjti a jelentősebb helyi vezetőket, hogy kulcsszerepet játsszanak az átalakulási folyamatban;
- A célországra „szabott” eszköztárat és modelleket biztosít a demokratikus intézmények létrehozásához és működéséhez;
- Párbeszéd megteremtésével közvetít a kultúrák és régiók között.
Program Területek

Interregionális Együttműködés
Elősegítjük a szomszédos országok közötti interregionális együttműködést, mind kormányzati, mind civil társadalmi szinten, annak érdekében, hogy megvalósulhasson a demokratikus átalakulás és hogy biztosítsuk a régió stabilitását.
Demokrácia Eszköztára
Technikai segítséget és tanulási lehetőséget biztosítunk az új és törékeny demokráciáknak, olyan konkrét és gyakorlatiterületekre összpontosítva, mint pl. a választások vagy a szólásszabadság.
Fenntartható Demokrácia
Támogatjuk a háttérbe szorított csoportok (kisebbségek, nők és más szociálisan sérülékenyebb csoportok) aktív részvételét mind az átalakulási folyamat, mind a demokrácia működése során.
Kutatás és Elemzés
Megértjük és megmagyarázzuk a demokratikus átmenetek összetett folyamatát, azzal a céllal, hogy előrejelezzünk jövőbeli várható trendeket és projekt javaslatokat tegyünk az Intézet három program területén.
Történet

Mark Palmer, az Amerikai Egyesült Államok volt budapesti nagykövete, a CCD alelnöke álmodta meg egy olyan intézmény létrehozását, mely összegyűjti és másokkal megosztja az elmúlt időszak demokratikus átmeneteivel kapcsolatos tapasztalatokat. Indítványát követően 2004 júniusában Kovács László magyar külügyminiszter és az Egyesült Államok külügyminisztere vitatta meg az ötletet. 2005 márciusában egy budapesti konferencián a civil társadalom képviselői, állami vezetők, és számos nemzetközi szervezet képviselői gyűltek össze Afrikából, Ázsiából, Latin-Amerikából, Európából és az Egyesült Államokból, hogy jóváhagyják az új Központ megalakulásának tervét. Ezt követően a Demokratikus Közösségek Harmadik Miniszteri Konferenciáján, Santiago de Chilében, Magyarország Külügyminisztere bemutatta a tervet, melyet a résztvevő Külügyminiszterek elfogadtak és aláírtak, képviselve ezzel a világ több mint 100 demokratikus kormányát. Végezetül, 2005 szeptemberében az Egyesült Nemzetek Csúcstalálkozóján a Magyar Köztársaság elnöke bejelentette, hogy a Demokratikus Átalakulásért Intézet (ICDT) megalakult Budapesten.